A mi négyszögletű kerekerdőnk

Stílszerűen kezdhetném úgy is, hogy egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy Dömdödöm csoport… Ez a bevezető azonban két okból sem állná meg a helyét. Először is a Dömdödöm csoport igencsak jelen idő, s nem volt ez mindig így. A csapatot alkotó gyerekek nagy részével november óta tevékenykedem együtt, de a Dömdödöm név akkor kezdett velük, velünk összeforrni, amikor Lázár Ervin népszerű meseregénye elkezdett dolgozni bennünk.

Hogy miért pont a Négyszögletű kerek erdő? Nem tudok frappánsabb választ rá, mint amelyet Vacskamati virága ad az egyik színpadra állított jelenetben: „…mert szeretem”. Naiv bájával, szereplőinek szerethető tökéletlenségével nyújt élményt gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

 Amikor a Dömikkel elkezdtük bontogatni a mondanivalóját ezeknek a történeteknek ez lett az általuk megfogalmazott konklúzió: „Ez az erdő úgy normális, hogy nem normális”. Akkor tudtam, hogy választásom bennük társra talált. A szereposztás véglegesítését is közösen döntöttük el, hogy mindenki a lehető legjobban hozzá illő szereplő bőrébe bújhasson a színpadon, hiszen ha a játszó nem érzi, milyen az ő figurája, a közönséget fosztjuk meg az élménytől.

S mennyire hat egymásra játszó és közönség azt hat alkalommal adatott meg érzékelnünk. Volt úgy, hogy a Dömik feszült pontossággal  igyekeztek mindent a megbeszéltek szerint játszani, volt hogy gyermekkacagástól felpörgetve elevenedtek meg  történetek, s volt úgy is, hogy hosszú úttól fáradt lassúságban induló történet megható csendességben ért véget.

Előadásunkat Nyírbátortól, Halmin keresztül Kovásznáig megutaztatni is nagy élmény volt, hisz sokat tanultunk vendéglátóinktól, törődést, értő figyelmet, szakmaiságot. Nagykárolyban pedig abban a szeretetteljes figyelemben volt részünk háromszor is, mely tapinthatóvá teszi az itthon érzését.  A Négyszögletű kerekerdő okán együtt töltött idő önmagunkban tett belső utazás is volt egyben, melynek nem a negédes gondnélküli együttlét volt a célja, hanem az önmagunk megismerése az új helyzetek, emberek fényében, s a minőségi idő, amelyet együtt tölthetünk. Az, hogy közben megyei első helyezettek lettünk, s a szakmai zsűrik megítélése szerint ígéretes kis csapat vagyunk hab lett a tortánkon, amelyért mi magunk dolgoztunk meg lelkesen, sok nevetéssel s némi zsörtölődéssel.

A „Négyszögletű kerekerdő meséi” utolsó előadása utáni beszélgetés alkalmával azt mondta valaki nekem közülük, hogy „Köszi Timi, hogy megtaláltad nekünk ezt a mesét!” Én erre azt válaszoltam, hogy igazából ez a mese talált rám. Én azt köszönöm, hogy ők, azaz Bakó Blanka, Bartha Máté, Hauler Hannelore,  Jobbágy Beatrix, László István, Maier Tamara, Majer Blanka, Mester Boglárka, Nagy Dóra, Ónódi Bianca, Ónódi Blanka és Szabó Bence rám találtak.

 Köszönöm a nagyobb csoportom tagjainak is, hogy ha csak  a „céltalan” tréningezés okán ,de velem maradnak. 

Így csordogálunk át a nyárba, újabb darabok reményében, melyek ránk találnak, addig is rádióinterjúval, táborozással, tréningekkel egyengetve az összetalálás útját.

Szolomájer Timi